Azon a bizonyos gyászos napon

Kikerült a szekrényből a fekete ruhám. Mivel ez az első temetés amire elmegyek, sose volt még rajtam ez a ruha. A tükör előtt állva méregetem magam, legalábbis látszólag. Aki visszanéz a tükörből rám, nem én vagyok. Nem lehetek én. A szemeim táskásak, arcom sápadt és hófehér. 1 hete még nem így néztem ki. Majd kicsattantam a boldogságtól és csillogó szemmekkel ültem a nagymamám ölében. Ettől a gondolattól összeszorul a szívem és lehajtva a fejemet, egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Ezután veszek egy mély levegőt és előveszem a dédnagymamámtól kapott arany nyakláncomat. Ő is elhagyott 10 éve, de akkor még túl kicsi voltam ahoz hogy felfogjam, mi is történik valójában körülöttem. Hajamat kontyba tűzöm és mégegyszer farkasszemet nézek a tükörből visszapillantó lányra. Végül lassú és fájdalmas léptekkel kilépek a bejárati ajtón.