csend és némaság mely készül befedni mindent.
Néhány ág ropogása, levél csörgés az utolsó zaj,
mely serényen próbálja élettel telivé tenni, az este néma énjét.
Majd aludni tér minden, új reményeket fűzve ahoz,
hogy holnap minden jobb lesz, s kívánnak szebb napot.
A sírkövek is hidegek és ridegek,
nem táplálja már tűz, kihűlt szívüket.
Egy-két helyen fellobban apró mécses lángja,
mely reménysugarat hoz eme hűs éjszakába.
Fiatal láng, olvadó viasz,
mára már csak ennyi nyújt vigaszt.
Gyertya fény, s rózsa illat,
majd egy emlék mely hirtelen felvillan.
Némán állsz a sír előtt,
felidézed a rég elmúlt időt.
Mely rettentően gyorsan pereg
de a hiányt semmi sem gyógyítja meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése