Vágyódás

Szemem fénye, életem értelme,
miért dobtál el és mentél el?
Te nem érezted amit én éreztem?
Vagy most nem szenvedsz ahogy én szenvedtem?
Ha a döntésed sziklaszilárd, miért harapod a szád?
Szemed miért könnyes és vörös?
Ha sose szerettél, miért én vagyok a bűnös?
Élményeink vegyesek,
de a gondolataim nem kegyesek.
Boldog perceink akár a méz,
amikor még szorított a két féltő kéz.
Jelen napjaim csak úgy szürkén tengenek,
szívem, lelkem együtt, folyton keseregnek.
Hiányzik az ajkad, s a sok becéző szavad,
melyek oly jámborak voltak, mint a fehér lovad.
Kérdezem én éjről-éjre,
mikor jutottunk el ily mélyre,
hogy úgy nézünk egymásra, mint a szakadék két széle?
Érzéseim irántad erősek,
de lelkem szilánkjai még apróbbra törtek.
Elbúcsúzok tőled, mivel mást nem tehetek.
A jövőnkről szóló tervek mindig a fejemben lesznek.