s szíve nem ver már oly hevesen.
Nem szorít magához,
nem ölel át biztonságot nyújtó karjaival.
Szemei sem csillognak,
nem fürkészik íriszeid mélységét.
A huncut pillangók is erejüket vesztve
fuldokolnak a gyomrában.
Most rád néz és próbálja átérezni,
mi játszódott le benned, amikor ő elment.
Fájdalmat lát és kínokat,
reménytelenséget és gyengeséget.
Egy átszúrt szív, egy szakadt lélek,
belül sebek, lyukak, rések.
De te hirtelen lehajtod a fejed,
mert a többi érzést felvállalni nem mered,
mint a szeretet, hiány vagy a puszta vágy.
De ezt a mozdulatot ő nem menekülésnek látja,
belső hangjai teljesen mást kiabálnak.
Lemondtál, bántottad, leléptél, elhagytad,
s érzi hogy igazuk lehet, eme ismeretlen hangoknak.
Rájön hogy igazából mennyit is vesztett,
így inkább könnyes szemmel, némán fordul el.
Úgy érzed már nem vagy fontos neki,
nem érdekli miken mentél miatta keresztül.
Szép csendesen összerogysz a földre,
és némán bámulod remegő lábait.
Nem látsz már semmit, arcodat könny áztatja
és elhagy eddigi éltetőd, a keserű remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése