Kérlek.....

Kérlek még utoljára nézz rám,
pont úgy, ahogy régen is tetted,
hogy perzselő tekinteted melege,
felolvassza megdermedt szívemet.

Kérlek hagyj legyen ez az utolsó,
a legvégső és a legkülönlegesebb,
adj még egy tökéletes pillanatot,
mielőtt megtanulom nélkülözni.

Kérlek teljesítsd ezt a kívánságom,
mert bármerre nézek, fájdalom jár át,
hisz a múlt maga volt egy szép álom,
melyből túl hirtelen keltettek fel.

Kérlek hagyj meg nekem valamit,
csak apró emlékeket szeretnék,
melyek megvigasztalnak, amikor
rám tör a kegyetlen magány.

Kérlek ne nézz hátra ha menned kell,
mert a jeges pillantásaidtól valami
más lesz, valami végleg elvész,
ennek a csodának az árnyékában.

A boldogság tánca

Ha visszakerül rád a szoknya,

jelképes népi motívumokkal,

újra önmagad lehetsz végre.

Átjár a művészet adta erő és

felruház a nemes hatalommal,

hogy sose tudd abbahagyni.

Attól kezdve már nem számít,

jelentéktelenek a gondjaid,

csak elvarázsol a zene dallama.

És ahogy fellibben a szoknyád,

olyan mintha te is repülnél vele,

egy távoli századba, jobb korba.

Ahol az embereket nem nyelte el

a modern világ, mély szakadéka,

ők tudták igazán, mi a szórakozás.

Amikor összegyűlt a falu népe,

nem kellettek gépiesített zenék,

csak fürgén felkapták a hangszert.

A tánc az élet, én is ezt vallom,

mert nincs is szebb annál, amikor

belefeledkezve az életbe, forogsz.

És tudod, hogy van melletted valaki,

aki megtart ha közben elszédülnél,

és elkap mielőtt beütnéd valamidet.

Ez a fajta bizalom erősíti az embert,

mert a pároddal közösen alkottok,

létrehoztok egy csodát, varázslatot.

A tánc kapcsolatokat épít, kikapcsol,

korlátokat dönt és ismeretleneket

hoz össze, hogy közösen éljék meg.

Kapcsold be a zenét és éld meg te is,

ne vesztegess el belőle egy percet sem,

mert megtanítja neked, mi a boldogság. 

Könnycseppeken keresztül

Könnycseppeken keresztül más a világ,
olyan reménytelen, mégis nyugtat a csend,
tisztán lehet hallani az érzelmek halk szelét,
amint szétkürtöli a fájdalom szúrós érzését.
Elviszi világszerte a gondokat és kínokat,
hogy meggyógyítsa a törékeny lelkeket
és elfeledtesse a legrosszabb emlékeket,
változást hozva, amikor végleg feladnák.

Könnycseppeken keresztül más a világ,
olyan békés, mégis üvölt a csend,
visszazökkentve a valóságba mindenkit,
hogy a magány mégsem lehet gyógyír.
Nem fájdalomcsillapító, inkább erős drog,
amelybe hiába menekülsz, belül üres maradsz,
csökkentheted vagy növelheted a dózist,
de a kényszer mámor végül nem tesz boldoggá.

Könnycseppeken keresztül más a világ,
olyan hűvös, mégis melengető érzés,
ahogy végigfolyik a bánat az arcodon,
aztán a szeretet zsebkendőjével felitatod.
De ha nem hagysz neki időt megszáradni,
hogy aztán újra letöröld a gondod vele,
teljesen elázik kezedben a vigasz kendő
és hiába csavarod ki, nem segíthet többé.

Könnycseppeken keresztül más a világ,
teljesen másnak látok mindent körülöttem,
az apróságok kövér pacává mosódnak el,
a nagy dolgoknak is csak a körvonala látszik.
És elnyel mindent az álmot hozó némaság,
lecsukva a kivörösödött, fáradt szemeimet,
hogy aztán egy új napra virradva, új eséllyel,
visszahozza apránként a reményt az életembe.

Búcsúzunk tőled

Hatalmas szíved örök nyugalomra tért,
Isten angyal szárnyakat adott neked,
hogy újra hazatérhess hozzá a mennybe,
de én tudom, hogy mindig is angyal voltál,
csak a szárnyaid és a glóriád el volt rejtve.
Felismertelek az őszinte, csillogó szemeidről,
a mosolyaidban bujkáló boldogságról és a
gondoskodó, feltétel nélküli szeretetedről,
amivel bearanyoztad az emberek életét,
és megvigasztaltad őket a szomorúságban.
Most pedig eljött a végső búcsú ideje,
reménykedtem, hogy nem jön el ez a nap,
de most mégis itt állunk a koporsód előtt
és könnyes szemmel emlékezünk vissza.
Édesanya, nagymama, dédnagymama,
rokon, barát vagy a kedves szomszéd néni,
mindenki másképp gondol rád, de
egy valami mégis közös azokban, akik most
összegyűltek, hogy elbúcsúzzanak tőled.
Ez a közös pont pedig az, hogy egyikünk se
fog elfelejteni téged és emlékedet megőrizzük,
a szívünk egy szobácskájában, aminek az
ajtaja résnyire mindig nyitva áll előtted és előttünk.
Ha pedig esténként felnézünk az égboltra,
szemed gyengéd fénye ott fog világítani,
a messzeségben, a csillagok között fog tündökölni
és mutatja az utat ha eltévednénk a sötétben,
így hát kelj útra békésen és vigyázz reánk.
Nyugodj békében mi drága angyalunk.

Messziről

Messziről is hallom a szavaid,

mintha épp itt lennél mellettem,

a fülembe suttogva egész halkan,

hogy a világtól elrejtsd hangodat.

Csak a saját kis világunk rejtekén,

együtt lehetünk igazán szabadok,

összekötve a két szerelmes szív,

ma, holnap és amikor csak akarod.

Messziről is érzem tekinteted melegét,
mintha a szemeidet rajtam legeltetnéd,
felolvasztva minden fagyos gondolatot,
amelyhez elég egyetlen egy pillantásod.
Íriszeid tükrében magamat látom viszont,
egy áhítattal bámuló, szerelmes arcot,
és a hozzá tartozó törékeny emberi lényt,
készen állva arra, hogy életét adja érted.

Messziről is érzem a simogatásod,
mintha épp az arcomat cirógatnád,
beburkolózva a lágy érintésekbe,
hogy meg ne neszelhesse ezt más.
Gyengéd kezeid változást hoznak,
szerte szét, ahol csak hozzám érsz,
selymessé varázsolva fakó bőrömet,
szeretettel megtöltve a szívemet.

Messziről is látom édes mosolyodat,
mintha épp kajánul vigyorognál rám,
és megmutatnád nekem újra és újra,
az összes apró dolgot amiért szeretlek.
Lehetsz itt mellettem vagy a világ végén,
a gondolataim akkor is körülötted járnak,
ahogy beszélsz, nézel, simogatsz engem,
és messziről is a szerelmedet kiáltod nekem.

Szeress kérlek

Szeress kérlek egy másodpercig,

amíg a szívem hevesen megdobban,

és finoman összehangolódik a tiéddel,

hogy együtt mutassák szerelmünk ritmusát.

Szeress kérlek egy percig

amíg belesúgom a füledbe,

hogy te vagy a mindenem,

a legszebb dolog az életemben.

Szeress kérlek egy óráig,

amíg bebizonyítom neked,

te vagy nekem az egyetlen,

őszinte, igaz szerelmem.

Szeress kérlek egy napig,

hogy a kezedet szorongatva

megmutathassam a világnak,

nincs nálam boldogabb lány.

Szeress kérlek egy hétig,

amíg emlékeket szerzek,

amikbe majd menekülhetek,

ha elhagy végleg a remény.

Szeress kérlek egy hónapig,

amíg megtanulok szeretni

és kimutatni az érzéseimet,

olyan hévvel mint még soha.

Szeress kérlek egy évig,

amíg összecsiszolódunk,

és egymást segítve az úton,

erősödünk meg mindketten.

Szeress kérlek egy életen át,

hogy végig melletted lehessek,

és ha eljön az utolsó pár percem,

tudd, hogy érted éltem egész életemben.

Emlékezni akarok rád

Emlékezni akarok rád,
ha valami nagyon bánt,
hogy nyugalmat leljek
és békésen élhessek.
Nem akarok felejteni,
nem akarom elveszteni,
amit közösen építettünk,
de már nem szépíthetünk.
Ne hagyjuk halványulni,
mert  az csak emléked
jelenthet nekem vigaszt,
ahogy szorosan átöleltél.
De az érintésed kihűlt már,
mosolyod lassan elhervadt,
hiába küzdöttem érte, értünk,
a szeretet nem a menedékünk.
Ha pedig mégis hiányoznék,
megtalálhatsz az messzeségben,
idegen testben idegen szívvel,
mely ütemesen, de hamisan ver.

A szél viszi tovább

Lágy szellő, kis fuvallat,
vidd hírül szerte a fájdalmat,
mondd el minden élőlénynek,
szegényebb lett a világ egy
tiszta szívű, szerető személlyel.
Zokogjanak a szürke felhők,
könnyük borítson be mindent,
mossa le a síró emberek arcáról,
a keservesen kínzó gyászt, amely
kiült az arcukra, lelkükre és szívükre.
Adj nekik megnyugvást és reményt,
hogy ez még itt nem a vége, ez itt
még nem a végső búcsú ideje,
mert odafent továbbra is van élet,
szeretteink ott vannak a messzeségben.
Ha késő este pedig tiszta az ég,
lelkük ott világít, fényes csillagként,
hogy betöltsék szívünkben a hiányt
és békét hozzanak a magányba.
Emlékeink pedig elkísérnek minket,
végig az élet kacskaringós útján
és majd újra meg újra láthatjuk őt,
sőt hallhatjuk az édes hangját is
amikor egyszer csak feltámad a szél.

A mi mesénk

Ha kinyitom a mesekönyvemet,
hiányolom belőle a történetünk,
amely akár egy szép tündérmese,
minden nap újra elvarázsol engem.
Ezért megírom én a kis mesénket,
hogy átélhessem újra azt az időt,
mikor végre megismertelek téged
és a veled eltöltött hosszú éveket.
Egyszer volt, hol nem volt, várnád,
de már a kezdet sem volt egyszerű,
hogy kijelenthessük biztosan, hogy
szokványosan kezdődött minden.
Talán a hol volt, hol nem volt az a
bevezetés, ami igazán illik hozzá,
mert váltakozva volt és nem, lett
és lehetett, nagybetűs szerelem.
A hercegnő nem volt tökéletes és
a herceg is csak egy hétköznapi srác
lehetett, fehér paripa és kastély nélkül.
De ahogy telt az idő, az apró hibáik
szép lassan elhalványulni tűntek és
a herceg szemében a hercegnő lett
a legszebb, legcsinosabb, legbájosabb.
A herceg se tűnt onnantól egyszerűnek,
sem pedig egynek a sok közül, mert
nem kellett békából daliás királyfivá
változnia, hogy a hercegnő megszeresse.
Mikor egymásra találtak, felhőtlen öröm
és a szerelem tüze lobbant fel szívükben,
amit azóta is féltően táplálnak és nem
hagyják kihűlni az édes érzelmeiket.
Ezután jön az a rész, hogy boldogan
éltek együtt, még meg nem haltak?
Mi van akkor, ha ez még pontosan nincs
megírva a sorsuk színes mesekönyvében?
Hisz az élet nem mindig varázslatos és
reményteli, de ha valóban kitartotok
egymás mellett, elnyeritek eme jutalmat,
hogy sírig tartóan boldogok voltak együtt.

Szív metafora

Testünkben ott kattog szüntelen,
az életóra fürgén járó kismutatója,
mely ütemes dobogással emlékeztet,
az idő véges, a halandók életében.
Egy apró dobbanás csak töredék,
az eltelt évek egy-egy másodperce,
melyet sokan csak semmibe vesznek.
Pedig a sok jelentéktelen tik-tak szó,
a számtalan ritmusos szívdobbanás,
az az életünk, ha elfeledted volna.
Az életórád pedig ketyeg és ketyeg,
és ezen nincs hatalmad változtatni,
nem tekerheted vissza se pedig előre.
Most kell élned, míg eleven és sebes,
addig, amíg ki ne fogy a gombelem,
mert utána csörög egyet és vége van.
Vége van, ezt gyakran hangoztatják,
vége egy filmnek, vagy a tanóráknak
vagy akár egy hűn áhított érzésnek.
De abba bele se gondolnak, mi van
ha egyik pillanatról a másikra tényleg
kijelenthetjük: innen már nincs tovább.
Tedd most kezed bátran a szívedre,
ugye hallod hogy ver, ugye hallod, hogy
még nem futottál ki teljesen az időből?
Ezért állj fel és tedd meg, nyisd ki a
szád és mondd el, tárd ki a karjaidat
és öleld át jó szorosan, mint még soha.
Mert az életóra egy percre sem áll meg,
ott kattog vidáman a mellkasodban,
hogy számolja a perceid, óráid és az életed.

Megírom neked

Megírom neked ahányszor csak akarod,
te jelented számomra, az egész világot,
esténként mielőtt a szemeim lehunyom,
te vagy az utolsó, szárnyaló gondolatom.

Mondd csak, emlékszel még arra, amikor
először révedtünk bele egymás tekintetébe?
Amikor valami véletlen csoda folytán újra
és újra összefutottunk a folyosó szegleteiben?

Nekem örökre belevésődtek a szívembe,
ahogy azok a kis rendetlen pillangó, akik
vadul elkezdtek röpködni a gyomromban,
akárhányszor rám néztél és elmosolyodtál.

Most pedig itt vagyunk egymásnak igazán,
kéz a kézben, a szerelem édes világnapján,
sok az emlék és az élmény, de én mégsem
tudok betelni a szenvedélyes perceinkkel.

Ahogy fekszek némán melletted szorosan
hozzád bújva és hallgatom a szívverésed,
eszembe jut, milyen szerencsés is vagyok,
hogy vagy nekem, hogy vagyunk egymásnak.

Mert az életem már csak veled lehet teljes,
nélküled a világban csak elveszett lehetek,
hisz te vagy a reményteli múltam, jelenem,
te vagy a fényes jövőm, te vagy a mindenem.

T.L. + Cs.R.

Élj

Élvezd ki az életedet,
használd ki az idődet,
higgy, remélj, szeress,
eme célt valósítsd meg.
Sose tántorodj majd el,
mert utána bánod meg,
hogy nem tetted meg, s
nem mondtad ki a szót.
Szóval csak állj talpra,
még akkor is ha lábad
szinte reszket, és nem
tudja megtartani a súlyt.
Még akkor is ha idővel
újra összecsuklasz, mert
megint nem volt szilárd
talaj, erőtlen lábad alatt.
Állj fel, húzd ki magad,
emelt fővel járd az utad,
mintha te akár egyetlen
pillanatra is, de megélted.
Túléled vagy sem, csakis
rajtad áll, de ne feledd el,
amilyen hangosan születtél,
oly némán múlsz el egyszer.

A nemzet gyásza

 Mint sokan hallhattátok, szörnyű veszteség ért bennünket a napokban. A buszbaleset, amely rengeteg reménnyel teli, fiatal lelket elrabolt, megrendítette talán az egész országot. Az elhunytak emlékére írtam egy verset és szilárd hitem azzal kapcsolatban, hogy ezekben a sorokban feléleszthetem az emléküket akár egy percre, akár egy egész életen át tartóan. Ti, kikről ez a mű szól, kívánom, hogy nyugodjatok békében és Isten országába lépve találjátok meg a felhőtlen boldogságot. A hozzátartozóknak és gyászolóknak pedig vigaszt és erőt kívánok. Egy nemzet gyászol veletek. Rip 2017.01.20

Mikor végleg lehunytad a szemed,
életed pici lángja is kihűlni látszott,
keserves, mély gyászt hagyva eme
világon, ahol szeretteiddel éltél a
hatalmas szeretet gyengéd karjaiban.
És most a neved hallatán mindenki
szemébe könny szökik, az elmúlást
sirató könnycseppek tengere, akkora
fájdalommal, ami csak egy aprócska
töredéke a hiányod valódi érzésének.
Elbúcsúzni se volt időd méltóan, a
távozásod hirtelen jött mindenkinek,
még te magad se számíthattál rá, hogy
az előtted álló szilárd, jól megmunkált
ajtót, egyszer csak becsapja a halál szele.
De ne félj kicsiny törékeny lélek, nem
leszel egyedül, vigyázzuk álmodat,
mint amikor édesanyád óvva ült a
kiságyad mellett, vigyázva az épp 
szuszogó, élete legnagyobb kincsére.
Most se lesz ez másképp, szívünkben
továbbra is, örökkön-örökké élni fogsz,
miképp életedben vigyáztuk a lépteidet,
úgy az idő végezetéig megőrzünk
és nem hagyjuk, hogy emléked kihűljön.
Angyal képében elindulsz az ég felé,
kibontott szárnyakkal, új helyre költözöl,
oda, ahol meglelheted a boldogságot és
ahonnan csillogó szemeiddel figyelhetsz
minket, egy fénylő csillagként az égbolton.

Mondd ki ha fáj

Mondd ki ha fáj, szólj hozzám
ne temetkezz mély hallgatásba,
mely idővel fátyolosan beborít
minden számodra szerető lényt.
Nézz rám és ereszd ki a hangod
ha nyelved hegyét marja a szó,
ha tested remeg az indulattól,
ne fojtsd magadba azt az érzést.
Szemeiddel büntetsz meg engem
búskomor arccal meredsz rám s
tekinteted az én halálos ítéletem,
íriszeidben ott csillog a közöny.

Mondd ki ha fáj, szólj hozzám
ne engedj a hamis gyűlöletnek,
csak most utoljára bocsájts meg
mindazért mit ellened elkövettem.
Ha haragszol is rám, csak egy
valamit engedj még meg nekem,
egy forró csókot szeretnék, a rég
elfeledett, lángoló érzelmekkel.
Egyetlen egy utolsó csók most
szívem minden rejtett vágya,
egy vallomás, egy állomás a
szerelmünk hullámzó vágányán.

Mondd ki ha fáj, szólj hozzám
hajolj közelebb puha ajkaiddal,
hunyd le a szemed és éljük át
együtt újra, a régi édes perceket.
Kezdve az első mosolyoddal,
át a közös terveink sokaságán,
bezárva egy eltévelyedett szóval,
mely lerombolta a szép álmainkat.
Csókod legyen vigasz, bánatomban,
kapaszkodó ha a szél feltámadna,
kényes teher az feltörő magányban,
egy emlék, mely követ a síri világba.