2017. április 5., szerda

Szív metafora

Testünkben ott kattog szüntelen,
az életóra fürgén járó kismutatója,
mely ütemes dobogással emlékeztet,
az idő véges, a halandók életében.
Egy apró dobbanás csak töredék,
az eltelt évek egy-egy másodperce,
melyet sokan csak semmibe vesznek.
Pedig a sok jelentéktelen tik-tak szó,
a számtalan ritmusos szívdobbanás,
az az életünk, ha elfeledted volna.
Az életórád pedig ketyeg és ketyeg,
és ezen nincs hatalmad változtatni,
nem tekerheted vissza se pedig előre.
Most kell élned, míg eleven és sebes,
addig, amíg ki ne fogy a gombelem,
mert utána csörög egyet és vége van.
Vége van, ezt gyakran hangoztatják,
vége egy filmnek, vagy a tanóráknak
vagy akár egy hűn áhított érzésnek.
De abba bele se gondolnak, mi van
ha egyik pillanatról a másikra tényleg
kijelenthetjük: innen már nincs tovább.
Tedd most kezed bátran a szívedre,
ugye hallod hogy ver, ugye hallod, hogy
még nem futottál ki teljesen az időből?
Ezért állj fel és tedd meg, nyisd ki a
szád és mondd el, tárd ki a karjaidat
és öleld át jó szorosan, mint még soha.
Mert az életóra egy percre sem áll meg,
ott kattog vidáman a mellkasodban,
hogy számolja a perceid, óráid és az életed.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése