életem nyűtt, rozoga könyvespolcán.
Senki sem olvassa, senki sem forgatja,
mert már réges régen feledésbe merült.
Elnyelte a múlt sűrű ködfelhője, mára
csak apró szófoszlányok maradtak belőle.
Borítójáról lekopott az aranyozott cím,
a rajta lévő mosolygós hölgy is csak sír.
Ha valakit egyszer mégis érdekelné a
tartalma, szándéka hamar elillanna.
Nem látna mást, csak sárgult lapokat,
elmosódott, kék tintával írott teli oldalakat.
Az írás már évek óta nem olvasható,
hiányozhat is pár oldal a tartalomból.
Az idő véglegesen elmosta az emlékeim,
de úgyse lesznek rá kíváncsiak az utódaim.
Hisz az én elfeslett életem, rég elmúlt már,
a moha már rátelepedett, takarja fejfám.
Az élet hamar eltelik, de feledni nem lehet,
bármi történt, a síron túl akkor is szeretlek.
Haragtartás, kín, bűn és sok mást megéltem,
de a szeretet érdemes rá, hogy újra felidézzem.
Hisz nincs oly tiszta bölcsesség, mely képes
megtanítani, hogy miképp élj teljes életet.
De ezt a mondatot tőlem soha ne feledd el:
Élj egészen, mosolyogj minden helyzetben és
cselekedj úgy, mint a történelemben senki sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése