A szerelem tengerében

Az a csillogó zöld szempár, mellyel
beragyogod életemet, napjaimat s 
éjszakáimat, miközben  jó szorosan 
a karjaidba zársz engem és fülembe 
suttogod, hogy miképp érzel irántam. 
A mondandódból csak aprócska, halk
foszlányokat értek meg, mert gyengéd
reszkető ajkaid olykor beleremegnek a 
szerelem keserédes, meghitt mámorába. 
Arcod csak úgy sugárzik, miközben az
íriszeimet mélyen pásztázod és érzékien 
kiolvasod belőlük, hogy mennyire szeretlek. 
Elméd szép lassan elkábul, nem tudsz már 
testednek parancsolni vagy talán nem is 
szándékozol, mert elkap téged a pillanat heve. 
Átjárja tested és lelked egyaránt a szenvedély 
bizsergető érzése és gondolataid is szép lassan 
elkalandoznak akár csak kezeid a fekete csipkén. 
Szívünk egybeforr, eggyé válik, mint a mágnes 
két pólusa vagy talán ettől a perctől még azoknál 
is nehezebb elválasztani egymástól a lényeinket. 
Érzéki sóhajok és a heves szívdobogás felélénkül, 
szinte ritmusossá válik, és kiegészülnek egymással, 
ugyanúgy, ahogy mi egészítjük ki egymást régóta. 
Egy másodperc töredéke alatt átfut az agyamon
a jövőnk tökéletes képe, ahogy felnőttként még 
húsz év múlva is kézen fogva megyünk mindenhol. 
Mert én mással már soha sem tudnék ennyire 
boldog lenni, mint amilyen veled voltam, veled 
vagyok és veled leszek örökké, az idő végezetéig.

 Ezt a verset, mint minden más szerelmes versemet az én egyetlen szerelmem ihlette. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy elnézed minden hibámat, mindig mellettem állsz, ha kell sírsz vagy nevetsz velem és hogy mindig itt vagy ha szükségem van rád. Már régóta úgy érzem, hogy te vagy az a személy akire szükségem van és akivel el tudom képzelni a jövőmet. Remélem még sok közös pillanatot élünk meg együtt, amiket sohasem fogunk elfelejteni és megőrizzük őket a szívünkben. Talán te vagy a "művészetem" meghatározó alakja, mert ha nem vagy velem, nemcsak az életkedvem, de minden ihletem is elszáll. Nagyon szeretlek kicsim <3 <3 <3 :*

Szabadságra születve

Milyen lehet a valódi, mennyei szabadság,
mely a vadlovak szívét sebesen járja át?
Kietlen pusztákon s szép tisztáson, milyen
érzés lehet, ha sörényembe belekap a szél?
Körülölelő természet, dús hegyi legelők,
de jó is lenne, egyszer végre  látni őket.
Ahol sólymok szállnak, őzek legelnek,
de jó is lenne egyszer szabadnak lennem.
Új élmények, új érzések, minden új lenne,
nem cserélném el az érzést, sárgarépára se.
De csak itt állok a kopott istálló négy szűk
fala közt, nem vágtathatok az éjszakában.
Egyetlen élményem, ha a legelőn lehetek,
ügethetek körbe-körbe vagy épp legelek.
Vad szívem visszavágyik a vad rengetegbe,
fürge patáim is fürge vágtákat igényel.
Hiába sok kedves szó, sok simogatás, a
vadló lelkét nem törheti be senki más.
Hisz aki egyszer megízleli a szabadságot,
nem kér több zabot, abrakot emberi barátságot.

Önbizalom

Ha szíved oly üres mint egy
kiszáradt tó, az azt jelenti,
hogy itt az ideje változtatni.
Miért hiszed azt, hogy te csak
ezt érdemled az élettől, mert
képtelen vagy szeretni magad?
Miért bántod magad, ha te is
tudod, hogy semmi szükséged
nincs még több fájdalomra?
Ha belenézel a tükörbe, az nem
esik le a falról és nem törik ezer
darabra, mert nem vagy csúnya.
Ha kilépsz az utcára, nem fog a
föld beomlani alattad, nem fogsz
elsüllyedni, mert nem vagy kövér.
Ha bántanak, semmi esetre sem
szabad  hagynod, hogy szíved
összetörjön, mert nem porcelán.
Könnyeid aranyat érnek, mint
mindenki másé, szóval nem létezik
olyan élőlény amely kiérdemelné.
Ha mégis létezik olyan személy
az életedben, akiért megéri sírni,
ő biztos nem akarna téged így látni.
Ne feledd, csak egyszer élsz, nem
többször, szóval állj mindig szilárd
talajon és maradj szívós, amíg csak tudsz.

Az élet törvénye

Légy önmagad, nem kell
megjátszanod, színlelned
a jellemed és hangulatod.
Mondd ki ha bánt valami,
és szíved fájdalom marja,
különben széttép belülről.
Csak szedd össze magad,
hisz életed most kell élned,
egy napot sem élhetsz újra.
Ezek határoznak meg téged,
engem és minden élőlényt,
anyát, apát és újszülött babát.

A kerti pipacsoknak

A rét legszebb díszei, a tavasz hírhozói,
oly szépen tündököltök ma is a kertben,
mint a gyetya pislákoló lágja a sötétben.
Törékeny virágok, szenvedélyes színnel,
a téli hosszú bújdosás után, hogy érzitek,
hogy látjátok, hogy mikor jő el a kikelet?
Nem ébreszt fel senki, nem szólnak rátok,
a pontos időt a virágzásra mégis tudjátok,
hisz sose tévesztettétek még el a hónapot.
Időben díszítitek ki az én kicsiny kertemet,
nem késtek egy napot vagy órát sem, mert
lustálkodni a tavaszi napfényben felesleges.
Így hát köszönöm nektek, hogy életem ti
ily módon, évről-évre serényen díszítitek,
kedvenc virágaimként, nekem ékeskedtek.
Drága szép virágok, csodaszép pipacsok,
könyörögve arra kérlek meg titeket, hogy
tavaszonként, hozzatok az életembe fényt.

Nagymamám emlékére

Egyszer még újra találkozunk a mennyország
kapuin túl, egyszer még újra látjuk egymást s
felidézzük a közösen eltöltött szép pillanatokat,
melyeket szívünkben őrzünk a halál után is.
Egyszer még újra egymás nyakába borulva
meséljük el, hogy miképp éltünk egymás nélkül,
és hogy, ennyire hiányzott a nagyi finom főztje,
amivel egy egész hadsereg jóllakhatott volna.
Ó, és az a melegszívű ölelés, puszik sokasága,
el nem cseréltem volna az én drága nagymamámat,
de miképp az idő gyorsan eltelik, hiányod csak
egyre jobban felgyülemlik a szívemben és lelkemben.
Életem útjának még nagyon az elején járok még,
de sokkal nehezebb, hogy már nem szorítod kezem,
mert bármi történt, te mindig segítettél felállni nekem,
nem hagytad, hogy unokád sírva, a porban fetrengjen.
Mindig is óvtál két erős karoddal, melyeket én fogtam,
mikor betegen, elgyengülni és remegni látszottak,
viszont bárhogy is igyekeztem, csak a te puszijaidnak
volt gyógyító ereje, az enyémek kevesek voltak ehhez.
És eljött a nap, amikor búcsúzás nélkül itt kellett hagynod,
arra se volt időm, hogy odaadjam neked a vándorbotod,
mely nélkül nem tudom, meg tudsz e állni a lábadon,
mert tudom, hogy ez az utóbbi időben nagy gondot okozott.
Annyi mindent el szerettem volna még mondani, de te
már nem tudtál az unokádnak oly készségesen válaszolni,
tudod, nekem egy aprócska szia is elég lett volna, a rejtélyes
mosolyod kíséretében, ami egyszerűen leutánozhatatlan.
De lekéstem erről, kifutottam az időből, késő volt már,
mondataim csak a koporsódnál találtak el hozzád,
és nem tudom, hogy egy év után mit mondhatnék még el,
hisz te is tudod jól, hogy szívemben örökre megőrizlek.

Az én drága nagymamámnak, aki kicsivel több mint egy éve itt hagyott minket és felköltözött a mennyországba, hogy ott vigyázzon továbbra is ránk. Szeretünk nagyi és még mindig nagyon hiányzol az egész családnak :'(  <3 Óvodás korában minden gyereknek volt egy példaképe, akire hasonlítani akart. Volt aki hercegnő, popsztár vagy épp híres sportoló akart lenni, de én már akkor is olyan akartam lenni mint az én drága nagymamám. Kitartó, erős, szeretetteljes és önfeláldozó <3 <3 <3

Életem poros könyve

Vastag könyv, mely kopottan porosodik
életem nyűtt, rozoga könyvespolcán.
Senki sem olvassa, senki sem forgatja,
mert már réges régen feledésbe merült.
Elnyelte a múlt sűrű ködfelhője, mára
csak apró szófoszlányok maradtak belőle.
Borítójáról lekopott az aranyozott cím,
a rajta lévő mosolygós hölgy is csak sír.
Ha valakit egyszer mégis érdekelné a
tartalma, szándéka hamar elillanna.
Nem látna mást, csak sárgult lapokat,
elmosódott, kék tintával írott teli oldalakat.
Az írás már évek óta nem olvasható,
hiányozhat is pár oldal a tartalomból.
Az idő véglegesen elmosta az emlékeim,
de úgyse lesznek rá kíváncsiak az utódaim.
Hisz az én elfeslett életem, rég elmúlt már,
a moha már rátelepedett, takarja fejfám.
Az élet hamar eltelik, de feledni nem lehet,
bármi történt, a síron túl akkor is szeretlek.
Haragtartás, kín, bűn és sok mást megéltem,
de a szeretet érdemes rá, hogy újra felidézzem.
Hisz nincs oly tiszta bölcsesség, mely képes
megtanítani, hogy miképp élj teljes életet.
De ezt a mondatot tőlem soha ne feledd el:
Élj egészen, mosolyogj minden helyzetben és
cselekedj úgy, mint a történelemben senki sem.