2016. május 17., kedd

Reményvesztett harcos

Ne engedd lábaid remegni, testedet ne engedd a padlón maradni,
ha ezt nem tudod megtenni, add fel mert már minden értelmét veszti.
Ha nem állsz fel most azonnal, belőled csak egy megtört szív marad,
melynek összeforrni s meggyógyulni ezután sose lesz több alkalma
Eljön a változást jelző szél és nem marad más benned csak a  puszta kín,
majd megtörik az utolsó szikra, és sötétség borul minden apró vágyra.
Gondolj bele, lelked virágai, egy idő után szép lassan elszáradnak,
magjai ki már nem fakadnak, a föld legmélyebb poklában elkárhoznak.
Tehát ha magad elé bámulsz keservesen, csatádat azonnal eltemetheted,
melyért akár életed is adnád, feladod, mert nem bírod a szenvedés tovább.
Könnyeidet utánna már hiába hullajtod, gyáva, bitang döntésedet bánhatod,
az átok mindig kísérteni fog, ma, két év múlva és még szíved dobog.
De bármi történjék, ne feledd asszonyod, ki bármi lesz, téged szeretni fog,
meleg vacsora, gyengéd simogatás, mit a megfutamodott vitéz szíve kíván.
De ha mégis életed adnád eme csatáért, meghittség és szentség ölel körbe
mikor egy váratlan pillanatban, könyörtelenül elkap az iszonyú halál.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése