Levél az életnek

Megbántottál.....nem először és nem is utoljára csináltad meg ezt velem. Szavaid beleégnek a szívembe és akár a forró vas, nyomot hagynak rajta. Neked csak egy szó, nekem kísértés egy életen át. Ami neked csak egy félresikerült szófoszlány, nekem az örökös magány. De nem menekülök el. Nem leszek egy bogár, amely minél jobban próbál kiszabadulni a pók hálójából annál jobban ragad belé. Nem akarom hogy gyorsan jöjjön a vég. Némán akarom várni a sötétben, még szép nyugodtan ideér. Nem siettetem, nem kell rohannia, át akarom élni a várakozó pillanatokat. Érezni akarom az összes földi kínt, mely ha nem öl meg, csak megerősít. Ezt akarom, én választottam ezt az utat. Innen már nem látok semmi kiutat. Maradok a szívemmel bezárva, egy szűk ketrecben, sűrű rácsos kalitkában. Ez a sorsom, ez van megírva az életem könyvének következő fejezetében. Hiába akarom megváltoztatni. Csak két dolgot tehetek: beleőrülök a tudatba vagy elfogadom mint életutat és mint egyfajta kihívást. Egy kihívást, melyet ha elbukok, az a véget jelentheti számomra. Egy reménysugarat, melyért én küzdök, de más orcáját aranyozza be nap mint nap. De a szentírás megmásíthatatlan: az élet szép, a fájdalom öl, a sors pedig keserédesen mindent megmásít.