Még meg sem születtél, de már akkor te
vagy a szeme fénye, az élete értelme.
Még nem is látta hogy nézel ki, kék
szemed van vagy barna, szőke vagy-e
egyeltalán, mint egy mesebeli szereplő.
Nem tudja előre, hogy milyen lesz a
jövőd és milyen hibákat fogsz elkövetni.
Azt se tudhatja teljes mértékben, hogy
kisfia lesz vagy kislánya, de azt mondja
nem számít, bármi legyen, ő imádni fog.
Naphosszat nézi ahogy rugdosol a hasában,
simogatja a pocakját, és rólad ábrándozik.
Hogy milyen leszel, mi lesz az első szavad,
mosolyogni fogsz-e vagy inkább sírni sokat.
Kire hasonlítasz majd jobban? Apára vagy anyára,
nővéredre Katára, vagy talán a nagymamádra?
De olykor-olykor viszont elfogják a kételyek,
hogy meg tudnak-e védeni majd az anyai kezek.
Puszijai vajon tényleg gyógyítják majd minden
lehorzsolt sebedet? Vagy sírsz tovább, ő pedig
tehetetlenül simogat az ölében tégedet?
Reménykedik benne, hogy mindig hozzáfordulsz
nagynak tűnő bajoddal, bánatoddal, panaszoddal.
Ki lesz az első szerelmed? Vajon meg fog bántani?
És meg tud majd vigasztalni? Aztán meg fogod érteni,
hogy a szerelem tud oly kegyetlen lenni, mint egy
tomboló elszabadult folyó, amely pusztít és rombol?
Egy valami viszont teljesen biztos és sose változik.
Édesanyád lesz az a személy, aki szeret egy életen át,
megvéd akár a saját kárán is és örökké melletted fog
állni, amíg e bolygó kerek és amég világ a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése