Idegenből szerelem

Ránézel és első benyomással fűszerezett kritikával azt a megállapítást teszed, hogy köztetek sose lesz semmi. A nézése túl fura, a beszédében túl sok a megvető hang és a szívét is úgy elrejtette hogy, felesleges keresni. Talán még ő maga se tudja hogy hol lehet, olyan jól elrejtette a külvilág elől. Nap mint nap eltűröd a jelenlétét és kis idő elteltével rájössz, hogy mindennapivá vált a karaktere számodra. Elgondolkozol, azon hogy vajon mi bajod is volt vele igazából és rájössz, ez csak a rosszul formált emberi elbírálás. Ahogy jobban megismered, olyan rejtett apróságok is előbukkannak, mint például egy apró mosoly vagy egy csengő nevetés foszlánya. Minél jobban az életed részévé válik, annál jobban érzed azt, hogy soha többé nem akarod elveszíteni. Ő lesz a legszebb dolog az életedben, a mosolyod és könnyeid forrása. Egy fordulópont az életedben ami erősíti érzelmi világodat, őrzi szívedet és csupán egy szép szó és úgy érzed hogy igenis, van miért élned. Ez a fordulópont ő lesz személyesen. Azt nem mondom hogy a jelenlététől minden tökéletes lesz, mert ez nem egy tündérmese. Ez a kegyetlen és kiszámíthatatlan, nagybetűvel írt élet. Lesz olyan hogy nem hallasz felőle sokáig, olyanis hogy úgy érzed, többet nem akarsz hallani róla. Az is előfordulhat hogyha a pia a fejedbe száll, az ő neve lesz az első, ami ajkaidról fog csendülni. Amennyi boldogságot tud adni, kétszer annyit egy szempillantás alatt képes elvenni tőled. De a sok átsírt éjszaka után jön ennek az időszaknak a csattanós része: beleszeretsz minden porcikájába. Nézését nem találod onnantól furcsának, a hangjában se lesz egy csepp megvetés se, sőt még a szíve is felemelkedik, akár egy újjászületett angyal. A sírást felváltja az őszinte nevetés, mert az érzés hogy amíg melletted van, nincs okod szomorkodni, körülöleli a szívedet, lekedet, az egész lényedet. És ezután már nincs visszaút. Együtt akarsz lenni vele életed végéig, a végsőkig fogni a kezét és legfőképpen ápolni a szívét. Így lesz egy rossz benyomású idegenből, az a személy, akire az életedet is feltennéd.

Egy magzatnak írt levél

Szavazásom ezennel lezárult. Nem érkezett túl sok szavazat, de a szavazóknak szeretném utólag is megköszönni a véleménynyilvánítást. Nagyon jó érzés látni hogy milyen sokan támogatnak az alkotásban és nap mint nap látni ezt a rengeteg olvasót ( lassan elérjük az 1000 oldalmegjelenítést :) ) Visszatérve a szavazásra, a szerelem és szeretet téma nyert, így ebben a témában egy az anyai szeretetről szóló verssel készültem. Fogadjátok sok szeretettel :)) <3 ;)

Még meg sem születtél, de már akkor te
vagy a szeme fénye, az élete értelme.
Még nem is látta hogy nézel ki, kék
szemed van vagy barna, szőke vagy-e
egyeltalán, mint egy mesebeli szereplő.
Nem tudja előre, hogy milyen lesz a
jövőd és milyen hibákat fogsz elkövetni.
Azt se tudhatja teljes mértékben, hogy
kisfia lesz vagy kislánya, de azt mondja
nem számít, bármi legyen, ő imádni fog.
Naphosszat nézi ahogy rugdosol a hasában,
simogatja a pocakját, és rólad ábrándozik.
Hogy milyen leszel, mi lesz az első szavad,
mosolyogni fogsz-e vagy inkább sírni sokat.
Kire hasonlítasz majd jobban? Apára vagy anyára,
nővéredre Katára, vagy talán a nagymamádra?
De olykor-olykor viszont elfogják a kételyek,
hogy meg tudnak-e védeni majd az anyai kezek.
Puszijai vajon tényleg gyógyítják majd minden
lehorzsolt sebedet? Vagy sírsz tovább, ő pedig
tehetetlenül simogat az ölében tégedet?
Reménykedik benne, hogy mindig hozzáfordulsz
nagynak tűnő bajoddal, bánatoddal, panaszoddal.
Ki lesz az első szerelmed? Vajon meg fog bántani?
És meg tud majd vigasztalni? Aztán meg fogod érteni,
hogy a szerelem tud oly kegyetlen lenni, mint egy
tomboló elszabadult folyó, amely pusztít és rombol?
Egy valami viszont teljesen biztos és sose változik.
Édesanyád lesz az a személy, aki szeret egy életen át,
megvéd akár a saját kárán is és örökké melletted fog
állni, amíg e bolygó kerek és amég világ a világ.

Kutya szemmel

Mikor először a kezedben tartod, olyan mint egy törékeny csecsemő. Óvatosan tartod, mert félsz hogyha kicsit erősebben szorítod, összeroppan a karjaidban. Szemeivel úgy bámul rád, mint egy újszülött az édesanyjára. Csodálja külsődet, nézésedet és minden tettedet. Már kiskorában elköteleződik neked és egyetlen célja az lesz hogy téged boldoggá tegyen. Mindig ott van melletted és nem vágja hozzád, hogy ő épp most túl fáradt ahoz, hogy a hisztidet hallgassa. Nem utasítja vissza közeledésedet, de harag nélkül visszavonul ha épp egyedül szeretnél lenni. Csakis ő lesz az aki nem fog sose hátba támadni, vagy kibeszélni másoknak. Kinyitja feléd a szívéd és bármit csinálsz, a halála napjáig sem fogja bezárni szíve pici kapuját. Ugatása és puha orra tapintása örökké az emlékeidben lesz. Ahogy egyre felcseperedik, mégjobban meg akar óvni a külvilág minden apró veszélyforrásától és a legbántóbb érzéstől, a bánattól. Ha úgy érzed már nincs tovább, hiába toszogatod, neki feltett szándéka, hogy megvigasztaljon. A kutya egy életre szóló barát, aki nem ér fel a világ minden kincsével se. Soha senki nem fog úgy hazavárni, mint aki hetek óta nem látott téged. Szóval becsüld meg és szeresd mert nagyban függtök egymástól.

Ezt az alkotást, Lilike szerelmem, a hűséges aranyszívű kutyusom ihlette meg, akivel imádjuk egymást <3 <3 <3

Őszi gondolatok

A fákat már bearanyozta az ősz szépsége. A levelek tarkán omlanak a földre, szép lassan megkopaszítva a fákat. Itt-ott mókusok gyűjtögetnek ennivalót télire és tavasszal született gidák is félénken lapulnak a csupasz bokrok mögött. Madarak már alig csicseregnek, nagyrészük elköltözött délre pár napja. Félénken nézek rád és kezedet jobban szorongatom mint eddig. Arcodon már meglátszik, hogy eljárt veled az idő, már egyikünk se fiatal. Hajad  deresedik, arcod ráncosodik, a fiatalkori izmos testalkatod is mackósodik egy ideje. Némán sétálunk az aludni készülő őszi természetben. A csendet apró zizzenések törik meg, de mi nem szólunk egymáshoz. A természet körülölel minket, de mi nem mondunk semmit, csak szemeink árulkodnak az érzéseinkről. Van az az idő ami után két embernek már nincs szüksége szavakra. Elég egy csillogó szempár, egy szerény mosoly és tudják mint gondol a másik. Ez teszi az együtt töltött idő. Több mint megszokás, több mint kötődés. Egy felülmúlhatatlan érzés, ami sose múlik el, a mai rohanó világban se. Lehet hogy olykor elbizonytalanodsz vagy úgy érzed nem olyan mint régen, de aztán rájössz hogy ez csak emberi mohóság. Egyfajta szeretetéhség, amit képes egy puszta érintése is elkergetni. Megölel és egy szempillantás alatt úgy érzed hogy körülötted forog a világ. Viszont ezt csak az igazinál fogod érezni. Ne kívánj se többet, se kevesebbet. Ha nincs meg ez a meghittség, akkor még nem találkoztál azzal a személlyel, akivel le fogod élni az életedet. De ha majd eljön az az idő, amikor ő lesz minden gondolatod, ideje lesz letenned vándortarisznyádat és a nyakába ugrani. Hisz csak egyszer élünk. Azt az egy életünket töltsük azzal akit szeretünk. Hívd fel most és ne pocsékolj el több időt az életedből azzal, hogy nem vagy vele. Szeresd tiszta szívedből és tölts vele minél több időt, hisz tudom, te is ezt akarod.

Levél az életnek

Megbántottál.....nem először és nem is utoljára csináltad meg ezt velem. Szavaid beleégnek a szívembe és akár a forró vas, nyomot hagynak rajta. Neked csak egy szó, nekem kísértés egy életen át. Ami neked csak egy félresikerült szófoszlány, nekem az örökös magány. De nem menekülök el. Nem leszek egy bogár, amely minél jobban próbál kiszabadulni a pók hálójából annál jobban ragad belé. Nem akarom hogy gyorsan jöjjön a vég. Némán akarom várni a sötétben, még szép nyugodtan ideér. Nem siettetem, nem kell rohannia, át akarom élni a várakozó pillanatokat. Érezni akarom az összes földi kínt, mely ha nem öl meg, csak megerősít. Ezt akarom, én választottam ezt az utat. Innen már nem látok semmi kiutat. Maradok a szívemmel bezárva, egy szűk ketrecben, sűrű rácsos kalitkában. Ez a sorsom, ez van megírva az életem könyvének következő fejezetében. Hiába akarom megváltoztatni. Csak két dolgot tehetek: beleőrülök a tudatba vagy elfogadom mint életutat és mint egyfajta kihívást. Egy kihívást, melyet ha elbukok, az a véget jelentheti számomra. Egy reménysugarat, melyért én küzdök, de más orcáját aranyozza be nap mint nap. De a szentírás megmásíthatatlan: az élet szép, a fájdalom öl, a sors pedig keserédesen mindent megmásít.

Végtelenül szeretlek

Ne csinálj most semmit, csak nézz a szemembe,

és mondd hogy én vagyok a kincsed, szerelmed.

Nem kellenek ide más oly üresen csengő szavak,

mert eme mondat örökké, csakis a miénk marad.

Nincs szükség most másra, csak egy apró csókra,

mire örökké emlékezek, nem úgy mint egy bókra.

Ölelj át  szorosan, zárj a féltőn óvó, erős karjaidba,

gondolj elődeidre, még meg nem született sarjaidra.

Mivel jelenünk közös és jövőmet is veled tervezem,

körülöttünk forog a világ, drága egyetlen szerelmem.

Szívemet már soha sem kaphatja meg más személy,

csak  aki mellett már régóta létezik, e vidám kedély.

Szavakba se lehet önteni, hogy mennyire szeretlek,

milliószor elmondom neked, én csak ennyit tehetek.

Érzelmi játszma

Hogyan is mondhatnám el neked,hogy a szívem miként és mit érez? Ha téged hidegen hagy ez az egész, én minek küzködjek a szavakkal? Pedig  nem lenne olyan nehéz válaszolnod erre, a válasz ott motoszkál benned már régóta. Egyszerűen ki akarod élvezni szenvedésem minden pillanatát, amennyire csak ez lehetséges. Látni akarod ahogy hiányod terhe alatt szép lassan összecsuklok. Tényleg ennyire tetszik a látvány? Ez téged tényleg ennyire boldoggá tesz, mint ahogy mások előtt mutatod? Ha így van, nem értem miért vetted fel azt a idétlenül kinéző, vigyorgós maszkodat. Pedig igazán rám vigyoroghatnál, őszintén és elégedetten, ha tényleg ennyire jól szórakozol rajtam, már a kezdetek óta. Ha ez így neked jó, mért van szükséged általad gyártott, mesterséges boldogságra? Találtál helyettem mást, amit én a megismerkedésetek óta megértek és elfogadok. De ha tényleg olyan boldoggá tesz téged, mint ahogy mondod, akkor miért nem csillog a szemed amikor műmosollyal ránézel? Csak egy pótlékot jelent neked, semmi többet, szerintem ezt ő is tudja, talán még nálad is jobban. De a kérdéseimet ez se válaszolja meg igazán. Ha te szúrtad el ezt az egészet, miért pont te vagy az aki nem tud megbocsájtani a másiknak? Mégis milyen sérelem feketítette be a szívedet? És ha létezik efféle sérelem, akkor az én szívem miért maradt oly tiszta, mint egy fehér galamb? Nem értelek, de szerintem még te se érted magad.Viszont az én hitem erős, mint egy ártatlan kisgyermeké. Hiszem azt hogy egyszer majd minden megjavul köztünk, hisz látom, te is ugyanezt akarod. A remény még mindig nem hagyott el, ahogy téged se. De egyenlőre csak ennyit mondhatok: remélem hogy egyszer könnyeim tengere, tisztára mossa szívedet és lelkedet.