Még fájni fog

Még fájni fog, amíg fájnia kell,
nem marad abba olyan könnyen,
mint ahogy te gondoltad, amikor
az egészet oly könnyedén elkezdted.

Még fájni fog, mert fájnia kell,
ez is egyfajta gyász, a búcsú
váratlan hírnöke, mely egy
nap bekopogtat hozzád.

Még fájni fog, még rá nem jössz,
te nyitottál ajtót oly lelkesen neki,
az örök boldogság személyét várva,
kit csúfan megelőzött a bús magány.

Még fájni fog egy jó darabig,
egészen addig amíg szépen
lassan meg nem emészted,
vagy ő emésztget fel téged.

Még fájni fog, mert miért is ne,
ha egyszer a szíved megüresedett,
te pedig tűrd el vagy add fel,
de magadban ne kételkedj sohasem.

Születésnapomra

Ez a vers József Attila: Születésnapomra című verse alapján készült. Mikor elkezdtem, elég bonyolultnak látszott, viszont így utólag könnyen megbírkóztam ezzel az irodalom órai szorgalmival :)

Tizenhat éves lettem én,                                                 
fiatalságra nincs remény,                           
lári                                                             
fári.                                                           

Feladat, melyet megnyertem,                  
eme tanórai kereten,                              
végzem                                                  
képzem.                                

Lehetnék én kuruzsló,
embereket gyógyító,
szánom
bánom.

Sok fizetés, gazdag élet,
e szép álom elenyészett,
bérem
kérem.

Maradok már padkoptató,
egész évben koplaló,
gebe
epe.

Életem majd szerény lesz,
a sok kamat jól betesz,
károm
várom.

Férjem se lesz, vállalom,
helyette sok állatom,
csacska
macska.

Gyerekekről szó sem lehet,
több hasat nem etethetek,
vétek
étek.

Elszáll az idő felettem,
nem lesz egy fűtött telem sem,
ázom
fázom.

Versemet itt befejezem,
irodalmi fejezetem,
béke
vége.

Kihűlt szerelem

Utolsó csók, amely egy életre ráég meggyszínű ajkaidra,
ahogy szenvedélyesen és hevesen csattant el mindig.
Utolsó szeretlek, mely szép lassan ködbe vész, elnyelve
a múltat s a jövő álmait, mely eddig természetesnek hatott.
Végső érintések, utolsó ölelések, melyeknek helyeit
kifagyasztja a bizonytalanság kegyetlen, dermesztő szele.
Te kedvesem, ki kezeimet hónapokig fogtad, szívemet-lelkemet
magadhoz húztad, mára már elengedtél, egy új útra tereltél,
amin a közös emlékeink rögökként terülnek el szerteszét.
Csillogó íriszeid, melyek mindig megdobogtatták szívemet,
már más láttán ragyognak fel és csillognak szüntelen.
Erős, védelmező karjaidat más köré fonod ezek után,
miközben suttogod, hogy minden  rendben lesz.
Nem kívánok szerelmem egyebet neked, ne szenvedj
s találd meg az őszinte, igaz szerelmet, mely minden
apró érintés után a parázsból vadul lángrakap.
Ne rágódj a múlton és hogy, mi lett volna ha......
hisz nincs miért ezen gondolkoznod már többé vala.
Ne engedd, hogy könnycsepped lemossa arcodról
azt a pajkos mosolyodat, mellyel egykor meghódítottál.
Szóval állj fel büszkén, emeld meg fejed és ne sirasd
a lányt, aki egykor boldogan, feltétel nélkül szeretett.

Anyáknapi vers (a legelső versem)

Nagy nehezen megtaláltam életem első versét, ami még tavaly íródott anyáknapja alkalmából az én drága édesanyámnak és az én nagymamáimnak, akik sajnos már nem lehetnek köztünk. Ezt a verset sajnos csak az egyik nagymamám élte meg, de sose fogom elfelejteni azt a büszke, meghatottságtól könnyező szemét, amit a versért cserébe kaptam :)

Kint a szép udvaron versen törtem fejem,
sok minden megihletett: lepkék, rétek kertek.
De az igazi múzsám mégis te voltál,
ahogy visszaemlékezve, a babakocsiban toltál.
Viszont itt megszakadt a gondolatmenetem,
mert a szél elvitte az összes jegyzetem.
Szaladtam utánna, hátha elkapom,
de futás közben megvilágosodva a fejemet felkapom.
Rájöttem eme égijel értelmére
és a te szereteted felbecsülhetetlenségére.
Rávezetett a szél, hogy e minden nem fért volna ki,
még egy bolygó méretű papírra se ki.
Ezért felkerekedtem, eljöttem ide eléd,
hogy tettekkel bizonyítsam, amit sose elég: Szeretlek <3

Szemedben a fény

Szemedben a fény, az az éltető és huncut fény,
oly gyengéd és szikrázó, akár az esti holdfény,
minden éjjel, ártatlan sápadt fényével, reményt
hoz a szegény és üres lelkű emberek szívébe.

Szemedben a fény, az az örökvidám csillogó fény,
minden rossznak elüldözője, amely teljes hűséggel
testőrként áll szívem jobbján és örökké védelmez
a kegyetlen világ olykor sötét és gonosz oldalától.

Szemedben a fény, mely kihunyásáig engem őriz,
őszinte aggodalommal figyeli minden apró léptem,
velem könnyezik ha épp sírok vagy jó kedvem van
és szinte szikrákat szór, ha valaki bántani akarna.

Szemedben a fény, a fény mely már véglegesen kihunyt,
tovább vigyázz reám, a messzi messzi égi királyságból,
ott látom a nap mindenegyes, fürgén vándorló sugarában
és a kövér esőcseppekben, melyek elmossák a fájdalmamat.

Modern boldogság

A vidámság vajon a szórakoztatóipar
egyik jól megmunkált mellékterméke
vagy csak nyersanyag  ahhoz, hogy
minél magasabb legyen a tejelő profit?
Vajon az igaz, hogy a boldogság olyan,
mint a forró vas, melyet addig kell
ütni amíg még forró és szikrázik, mert
aztán elvész belőle a szent tűz parazsa.
A boldogság és öröm között tényleg
olyan sok a különbség mint például
egy sós tenger és egy belföldi strandot
jelentő magyar tavacska között?
Létezik-e annyi pénz a világon, amiből
valódi és oly őszinte boldogságot lehetne
venni, mint amilyen a szerelmesek lángoló
szerelme vagy a becses anyai szeretet?
A mai modern világban lehetek igazán
boldog, smileyk, végigchatelt  éjszakák,
fél vagyont jelentő sminkkészletek vagy
hamis, számítástechnika kreálta öröm nélkül?