Könnycseppeken keresztül

Könnycseppeken keresztül más a világ,
olyan reménytelen, mégis nyugtat a csend,
tisztán lehet hallani az érzelmek halk szelét,
amint szétkürtöli a fájdalom szúrós érzését.
Elviszi világszerte a gondokat és kínokat,
hogy meggyógyítsa a törékeny lelkeket
és elfeledtesse a legrosszabb emlékeket,
változást hozva, amikor végleg feladnák.

Könnycseppeken keresztül más a világ,
olyan békés, mégis üvölt a csend,
visszazökkentve a valóságba mindenkit,
hogy a magány mégsem lehet gyógyír.
Nem fájdalomcsillapító, inkább erős drog,
amelybe hiába menekülsz, belül üres maradsz,
csökkentheted vagy növelheted a dózist,
de a kényszer mámor végül nem tesz boldoggá.

Könnycseppeken keresztül más a világ,
olyan hűvös, mégis melengető érzés,
ahogy végigfolyik a bánat az arcodon,
aztán a szeretet zsebkendőjével felitatod.
De ha nem hagysz neki időt megszáradni,
hogy aztán újra letöröld a gondod vele,
teljesen elázik kezedben a vigasz kendő
és hiába csavarod ki, nem segíthet többé.

Könnycseppeken keresztül más a világ,
teljesen másnak látok mindent körülöttem,
az apróságok kövér pacává mosódnak el,
a nagy dolgoknak is csak a körvonala látszik.
És elnyel mindent az álmot hozó némaság,
lecsukva a kivörösödött, fáradt szemeimet,
hogy aztán egy új napra virradva, új eséllyel,
visszahozza apránként a reményt az életembe.

Búcsúzunk tőled

Hatalmas szíved örök nyugalomra tért,
Isten angyal szárnyakat adott neked,
hogy újra hazatérhess hozzá a mennybe,
de én tudom, hogy mindig is angyal voltál,
csak a szárnyaid és a glóriád el volt rejtve.
Felismertelek az őszinte, csillogó szemeidről,
a mosolyaidban bujkáló boldogságról és a
gondoskodó, feltétel nélküli szeretetedről,
amivel bearanyoztad az emberek életét,
és megvigasztaltad őket a szomorúságban.
Most pedig eljött a végső búcsú ideje,
reménykedtem, hogy nem jön el ez a nap,
de most mégis itt állunk a koporsód előtt
és könnyes szemmel emlékezünk vissza.
Édesanya, nagymama, dédnagymama,
rokon, barát vagy a kedves szomszéd néni,
mindenki másképp gondol rád, de
egy valami mégis közös azokban, akik most
összegyűltek, hogy elbúcsúzzanak tőled.
Ez a közös pont pedig az, hogy egyikünk se
fog elfelejteni téged és emlékedet megőrizzük,
a szívünk egy szobácskájában, aminek az
ajtaja résnyire mindig nyitva áll előtted és előttünk.
Ha pedig esténként felnézünk az égboltra,
szemed gyengéd fénye ott fog világítani,
a messzeségben, a csillagok között fog tündökölni
és mutatja az utat ha eltévednénk a sötétben,
így hát kelj útra békésen és vigyázz reánk.
Nyugodj békében mi drága angyalunk.