Kőbe vésett gyász

 "Kell egy szó, mely elindít az úton. Kell egy dallam, melyet utad során dúdolgathatsz. Kell egy kedves útitárs, legyen az a szeretet vagy a maga a nagybetűs szerelem. Kell egy bot, melyre támaszkodhatsz, ha netalántán összerogynál az élet súlyát cipelve a hátadon. Kell egy kis hit, remény és szeretet, mert ezek nélkül nem létezhetsz. De legfőképp egy járható útra van szükséged, de ezt az utat meg csak te építheted."
                                                                                                           /Saját/

 Ha magány tépkedi szívedet,
és a hiányérzet átjárja testedet,
akár a lassan ható bénító méreg,
újra és újra átéled a történteket.
Az elvesztésének mindenegyes
apró momentumát az elejétől,
kedve az utolsó szófoszlányokkal,
kezdve azzal, amikor elment.
De nem kaptál elég sok időt rá,
nem volt időd rendesen elbúcsúzni,
csak ültél csendben az ágya mellett,
ő pedig örökre lehunyta szemeit.
Angyali tekintetéből kihalt az élet
és annak minden élénk melegsége,
mosolyát se láthatod többé már,
nem lesz alkalmad odabújni hozzá.
Egyedül az emléke marad veled és
a szépen megmunkált sírhelye
melynél virágokkal és mécsesekkel,
lelkét újra és újra életre keltheted.