Részeges szerelem

Daliás hercegem, üvegbe zárva,
részeges esték keserédes átka,
dörzsölöm s meghúzom üveged,
de előtte leveszem a szép süveged.
Magányos estéken gyógyír leszel,
feleségül egyszer majd el te veszel,
csuda boldogok leszünk mi ketten,
nem vitatkozunk a sok baljós tetten.
Bölcs tanácsokkal te mindig ellátsz,
olykor ezzel a nagy világnak felvágsz,
hogy régóta hűséges szeretőm vagy te,
míg végül a padlóra kerülök én le.
De egy kis szédülés még belefér,
a poharam veled minden nap teleér,
hisz én a tied, te pedig az enyém,
de a beton a fejemnek túl kemény.
Holnap reggel hol ébredek, nemtom,
de sebaj, édes nedűd úgyis feldob,
álmomban is téged ölelgetlek sokat,
 együtt éldegélünk s eliszunk pár lovat.

Emlékezz rám

"Vannak emlékek, amelyek olyan erősek, hogy sosem halványulnak el. (...) Vannak emlékek, amik egyre erősebbek, valahányszor eszünkbe jutnak, és olyankor egy kicsit fakóbbnak érezzük az életünket a jelenben."

/Mindörökké című film/

Ha majd egyszer végleg lehunyom a szemem,
kérlek őrizd meg szívedben az emlékeinket
és engedd meg, hogy emlékezetedben tovább
élhessek legalább addig, amíg újra találkozunk.
Kérlek továbbra is szeress ugyanúgy mint régen
és bocsájtsd meg nekem hibáimat, akaratlanul
elvétett, rossz tetteimet, amikkel esetlegesen
megbántottalak vagy ártottam velük neked.
De legfőképp ne utálj meg azért, hogy ilyen
sok közösen eltöltött pillanat után, egyszer
végleg itt kell hogy hagyjalak, mert sajnos
azt kell hogy mondjam, egyszer minden véget ér.
A legfontosabb, hogy sohasem szabad sírásba
meredve gondolnod rám, mert már nem leszek
itt, hogy megvigasztaljalak és letöröljem a
könnyeket az arcodról, mint ahogy eddig tettem.
Ne engedd, hogy a gyász megkeserítse az életed
mert én lélekben itt maradok veled, hogy
vigyázhassak rád, szóval ne félj semmitől és
ha hiányzom, egyszerűen csak emlékezz rám.

Ha búcsúzni kell

Ha búcsúzni kell már, ha el kell engedned őt,
valami megrendül mélyen, mélyen a szívedben és úgy érzed, már soha többé, semmi nem lesz olyan, mint amilyen azelőtt volt.
Ha elengeded a másik kezét, valahogy megváltozik minden, sose leszel képes olyan erősen kapaszkodni valakibe, mint azelőtt.
Egyszer eljön a pillanat, amikor szemedet lehunyva elhagysz mindenkit, tovább élve a szeretteid gyászoló szíve közepében.
Amikor elérkezik a végső állomásod, vajon eléggé fel leszel arra kèszülve, hogy itt hagyd eme világban mindazt ami egykor fontos volt neked...... vajon menni fog?
Mikor már nincsenek se szavak se tettek, biztos lehetsz abban, hogy mély nyomot hagytál szíveddel s lelkeddel a földi világban?
A végleges búcsúnál nincs kegyetlenebb, mert jól tudjuk, hogy örökké, az idők végezetéig kell megválnunk a másiktól és csak egy hatalnas fénykép kupac, néhány homályosuló emlékkel.
Legyen az házastárs, rokon vagy barát, hiánya fájni fog egy életen át, ha csak nem sokkal tovább, amíg a vele töltött idő hiánya fel nem emészt véglegesen belülről.
De elég erős leszel ahoz, hogy túlélj minden fájdalmat, veszteséget és akadályt amit az élet kíméletlenül eléd gurít pont akkor, amikor egyáltalán nem vagy felkészülve rá?
Erre csak te tudhatod a választ!